Huzella Júlia

Huzella Júlia – 1983.10.04. Bp, Margit Kórház, Lacza Tibor főorvoshuzella_julia

Hároméves korom körül kezdődött: apámmal, Huzella Péterrel Kaláka koncerteken léptem fel, és annak ellenére, hogy szerettem szerepelni, a színpadtól mindig féltem egy kicsit. Úgyhogy anyám minden alkalommal hatalmas tábla csokoládékkal hadonászott a takarásból, bátorításképpen. Ez hatott.

Kislánykoromban először fodrász akartam lenni, aztán pedig Kylie Minogue, erről később lemondtam. Az első nagy színésznő-ideálom egyébként Malek Andrea volt, talán ez lehetett a fordulópont. Közben zenéltem, hét évig gitároztam és két évig zongoráztam, és tanultam klasszikus éneket is.

Nem volt egyenes utam a Színművészetire. Amikor az első felvételimen a bizottság kérte, hogy adjak elő valami vidámabb dolgot, mondtam nekik, hogy van egy Mozart-dalom. Erre Ascher Tamás kissé csalódottan így szólt: hát jó, de azért az nem egy „Nem vagyok én apáca”.

Egy évig jártam Földessy Margit stúdiójába.

Azután elmentem a Pesti Magyar Színház stúdiójába felvételizni. Őszintén szólva nem nagyon voltam motivált, úgyhogy miután kijöttem a másodrostáról, rögtön leléptem a Sting-koncertre. Ott kaptam az sms-t Trokán Annától, hogy felvettek.

Két év elteltével jött egy jobb ajánlat. Egy újabb színművészetis felvételi után felhívott Jordán Tamás, hogy stúdiót indít a Nemzeti Színházban, menjek el én is felvételizni. Nem vettek fel. Azt mondták, hogy belőlem soha nem lesz színésznő. Mire én azt válaszoltam, hogy de bizony lesz. Erre kicsit meglepődtek, majd azt mondták, hogy rendben, fel vagyok véve.

Onnan felvettek az egyetemre, 2007-ben, Máté Gábor osztályába. Gyakorlati éveimet a Katona József Színházban, a Táp Színházban, a Gólem Színházban, a Tünet Együttesben, a Győri Nemzeti Színházban, a KOMÁ-ban töltöttem.

Balogh Blanka – 2012.10.13. Bp, Margit Kórház, Lacza Tibor főorvos

Egy évet otthon töltöttem, és a 2013/14-as évadtól újra játszom.

Design & stratégia: www.cyberdurer.hu