Bódy Gergő

Főoldal Társulat Bódy Gergő


Ha halálom előtt lehetne három kívánságom, a következőket kívánnám: egyszer hadd halljam a magyar nyelvet egy külföldi fülével, hadd tudjam meg, hova lettek az életem során elveszett dolgok, illetve, hogy legalább egy rövid időre tudjak úgy repülni, mint a madarak.

Remélhetőleg azonban ez a végzetes óra még messze van, és a fentiek hiányában is bőven van mit élvezni az életből. A sorrend lényegtelen, a toplista a következő: a vihar előtti csend, amikor tele van feszültséggel a levegő; a pillanat, amikor a moziban vagy színházban kialszanak a fények; a napraforgó földek; egy hátizsákkal nekivágni a világnak; tangózni; forralt bort inni síelés után; frissen mosott ágyneműbe feküdni; és nem utolsósorban: két tányérral enni az apukám-féle lecsóból!

Az elmúlt 30 évből könnyű vagy súlyos sóhajok közepette felbukkanó emlékek: a bárányhimlő, amikor lila színű, hipermangános vízben kellett fürdenem; egy rosszul sikerült ovis úszás, amikor belekakiltam a Sportuszoda egyik medencéjébe, és a szüleim majd elsüllyedtek szégyenükben; ha már sportnál tartunk: sok évi úszás, néhány évi karate és öttusa, és máig tartó tenisz; az El Camino, ami közhely, nem közhely, valóban életem
egyik igazi, nagy fordulópontja; a francia nyelv, mely ezzel ellentétben, életem legnagyobb kudarca, de most a spanyollal kegyetlen revansra készülök; a 672 lépés, amit az éjszakai busz megállójából a lakásom kapujáig kellett megtennem rendszeresen – ez holtfáradtan/ becsípve/januárba/hajnali 2-kor igenis undorító dolog; a Scooby-Doo Fred figurája, aminek szerepét teljesen véletlenül kaptam meg, és aztán a leghosszabb ideig szinkronizált magyar sorozat lett belőle; néhány komolytalanabb és egy súlyosabb gázolás – ennek ellenére a mai napig az autósforgalom teljes figyelembevétele nélkül rohangálok át az utakon; és persze az én és nagyobbik öcsém gyerekkorát végigkísérő háziorvosunk, a híres Hernádi doki bácsi (Hernádi Judit apukája), aki 6 naposan hatalmas mancsába vett, hunyorogva megforgatott, majd visszanyomott anyukám kezébe és annyit mondott: “Hááát… jó ez!” ( a történetet csak elmesélésből tudom)

Megtörve bevallom, hogy életem nem mentes a triviális ügyektől sem, úgymint óvodáskori szerelem (Dobos Kriszta), általános iskolás oltások (nem sírtam!), gimis fegyelmi eljárás (boroztunk a pad alatt töri órán), egyetemi lesúgott ZH-k és lógások (az ELTE Bölcsészkarán az irodalomelmélet, a Színház-és Filmművészetin Vitray tanár úr pontosságmániája okozott problémát), jogsi, nyelvvizsga, nehezen feledhető “in flagrantik”-k, de innen mindenki magától is folytathatja…

Aki egyéb részletekre kíváncsi, az látogassa gyakran a Rögvest-eket, mert gyerekkori frusztrációimat, beteges hajlamaimat, sötét lelkem agresszív és perverz indulatait legálisan az impróestek műsorvezetőjeként élem ki. Még a többiek sem tudják soha, mi történik velem 5 perc múlva…

Design & stratégia: www.cyberdurer.hu