Blog Archívum cimkék szerint: Várady Zsuzsi”

okt
02

Most elárulunk egy titkot: amíg a társulat nagyobbik része nyáron Kapolcson a Momentán Udvarban szórakoztatta a többezer érdeklődőt, addig Várady Zsuzsi és Molnár Levi öt hétig Chicagóban, az impró fővárosában szívta magába a tudást annak érdekében, hogy hazatérve még jobb dolgokat tudjunk nektek megmutatni. Velük beszélgettünk. Egészen Chicagóig kellett utaznotok, hogy részt vegyetek ezen a [...]

IMG_1352
ápr
21

Egyre nagyobb közönség előtt fut a Momentán angol nyelvű előadása a Budapest Improv Show. A tavaly októberben indult új előadás elsősorban külföldi, az impró iránt érdekelődő, Budapesten kulturális műsort kereső nézőket kívánja megszólítani, de nagy számban vannak azok a magyar ajkú nézőink is, akik az angol nyelvű játék öröméért vagy éppen nyelvgyakorlási szándékkal látogatnak el [...]

dec
10

Az úgy volt, hogy Levivel elindítottuk a Nyitott Impróképzést 2013 őszén. Egyrészt, hogy minél több emberrel megoszthassuk azt a tudást és szemléletet, azt a játékkedvet és életörömöt, amit az improvizáció jelentett számunkra. Másrészt hogy a tanításon keresztül mi magunk is tanulhassunk egy csomó mindent mélyebben és behatóbban az impróról. Nagyon bejött. Élveztük mi is, élvezte [...]

okt
25

Igazi improvizációs színházi csemegét ígér az Örkény Színház és a Momentán Társulat közös produkciója, mely során a színészek és imprósok az Örkény Színház Tartuffe című előadása nyomán, azáltal inspirálódva indulnak a nézőket bevonó interaktív kalandozásra. Az Imprós Flessback néven futó előadás – amely arra vállalkozik, hogy játékos formában, az improvizáció eszközeivel járja körbe és dolgozza [...]

júl
07

A Momentán harmadik alkalommal vett részt a Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakosainak felvételién. Kiderült: az impró ott is segít, ahol nem is gondolnánk. De hol is? „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy már harmadik alkalommal vettünk részt a Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakának felvételi procedúrájában” – mondta el Várady Zsuzsi, a Momentán Társulat tagja. [...]

márc
17

Féléves önként vállalt amerikai száműzetéséből visszatért a Momentán Társulat egyik meghatározó tagja, Várady Zsuzsi, aki sok-sok imprós külföldi tapasztalatot magába szívva áll ismét a Mozaik színpadára április 2-án. A Mozaikot persze nem csak Zsuzsi miatt érdemes megnézni, hanem azért is, mert itt valódi és mesés, egymásba fűződő történetek bontakoznak ki a nézők szeme előtt – [...]

jan
10

A film bemutatásakor vegyes érzelmeket váltott ki, érdekes és elgondolkodtató, valamint vitaindító kritikák jelentek meg. De a nézők értékelését senki nem írhatja felül, az pedig egy csillagos ötös, mert a látogatottsági számok elérték a százezres nagyságrendet, ami kortárs magyar filmnél igencsak jelentős. És hogy miért fontos nekünk ez a film? Mert Várady Zsuzsi a dramaturgja, [...]

jún
03

Nemrég lezajlott a Cannes-i filmfesztivál, ahol minden évben nagyon jó magyar kisfilmek indulnak. A Momentán is büszkélkedhet, mert a Dazoo által életre keltett és Friss hús névre keresztelt kisfilmes rendezői mustrának – melyet nevezhetünk Cannes hazai előszobájának –, két győztese is volt. A közönségszavazáson első helyet megszerző, Nagy Dénes rendezte Lágy eső és társulatunk tagja, [...]

Design & stratégia: www.cyberdurer.hu