Blog Archívum cimkék szerint: Nemes Takách Kata”

nov
02

Óriási bejelentésünk van! Bővül ismét a Momentán-család, nem is akárhogyan, ugyanis Nemes Takách Kata, a RögvEstek királynője és Pirisi László, a Momentán zenemágusa kisbabát várnak. A kis jövevényre már nem is kell sokáig várni, hiszen Katáék kisfia decemberben érkezik. Persze remek hírünk azt is jelenti, hogy egy időre nélkülöznünk kell Katát a színpadon, úgyhogy Nemes [...]

jan
19

Irtó büszkék vagyunk ismét. A Momentán Társulat tagjai nem csak a színpadon, de a szinkronban is remekelnek. Nemes Takách Katát és Molnár Leventét az idei év tíz legjobb szinkronhangja közé választották. Kata a hölgyek mezőnyében a 10., míg Levente a férfiak között a 9. helyet szerezte meg. Örülünk nekik. Azt hiszem, hogy senkit nem lepek [...]

jún
16

Búcsúzik a Ketten – legalábbis ebben a felállásban. Molnár Levi és Nemes Takách Kata június 23-án és július 9-én utoljára áll közösen az Impró színpadára a Kettenben. Szerettük. Ugye Ti is? Több mint 30 előadást élt meg a Ketten az Impró színpadán Nemes Takách Kata és Molnár Levi főszereplésével. 30 előadás – 30 különböző férfi [...]

jan
10

A film bemutatásakor vegyes érzelmeket váltott ki, érdekes és elgondolkodtató, valamint vitaindító kritikák jelentek meg. De a nézők értékelését senki nem írhatja felül, az pedig egy csillagos ötös, mert a látogatottsági számok elérték a százezres nagyságrendet, ami kortárs magyar filmnél igencsak jelentős. És hogy miért fontos nekünk ez a film? Mert Várady Zsuzsi a dramaturgja, [...]

dec
05

Nemes Takách Kata hosszú kihagyás után újra díszlettervezésre adta a fejét. A jövő februárban, a Budapesti Bábszínházban bemutatásra kerülő Trisztán és Izolda történetéhez alakítja ki a színpadképet, látványt. „Hosszú kihagyás után újra tervezek, ami nem jelenti azt, hogy egy az egyben visszatérnék a színházi tervezéshez, de a báb már régóta érdekel, és ilyet még sose [...]

jan
31

Ma a 20 órakor kezdődő Kultúrfitnesz című műsor vendége lesz Nemes Takách Kata a Petőfi Rádióban. Tudjátok, a lány, aki azt mondja “Nagyon zene”… és még sok minden mást is!

Design & stratégia: www.cyberdurer.hu