Impró + bor + irodalom

Ja, jegyet pedig itt lehet venni, vagy májustól minden kedden és csütörtökön nyitva tartunk 14.30-18.00 óráig, hogy kedvedre vehess jegyet a helyszínen.

Nyári imprótáborok 13-18 éveseknek:
5 napos: június 18-22. 7 napos: július 2-8.

2 napos impróworkshop felnőtteknek: június 23-24.

Bővebb infó: http://momentantarsulat.hu/oktatas

Lehet, hogy tényleg az akkor már éppen Magyarországra készülődő Bruce Willis ihlette meg Balázst, de tény, ami tény: hősként mentette meg az áprilisi Fröccsöt. Arról, nem szól a fáma, hogy a hőstett közben szakadt, mocskos atléta volt-e rajta vagy csak sima póló, de ha jövőre lesz a házimoziban akciófilm, hát Balázsé a főszerep!

Az április Fröccs témája az volt, hogy „Férfias nők, nőies férfiak. Mitől tartunk férfiasnak, akár ijesztőnek egy nőt, milyen nőies tulajdonságot nem bírunk elviselni egy pasiban, és így tovább. Nagyban mentek a jelenetek, jöttek a kérdések a pszichológusnak, F. Várkonyi Zsuzsának, amikor az első rész vége felé, úgy kb. 8 óra tájban elkezdett éktelen durva hangon vijjogni valami riasztó. Azt egyből le lehetett venni, hogy nem autóriasztó, hanem lakásé, de hát gondoltuk, biztos valaki hazaérve véletlenül előbb nyitotta ki az ajtót, nem hatástalanított, és megszólalt. Biztos mindjárt vége. De nem lett vége. Hiába voltak zárva az ajtók a színházteremben, mindenkinek az idegszálain futkározott a hang. Az a legrosszabb fajta volt, ami szól egy ideig folyamatosan, aztán megszakad, újrakezdi, más hangon folytatja, szakadozik, kettőt vijjog, és kezdi előlről. Riasztónak persze tökéletes, mert pontosan kettő másodperc alatt kapsz agyfaszt tőle. Az első rész utolsó 15 percét még éppen lenyomtuk, de a jelenetekre már senki nem figyelt, hiába erőlködött épp szegény Bence és Kata a színpadon. Mindenkinek zizegett az agya.

Szünet. A riasztó 20 perce szól megállás nélkül. Válságstáb, mert így nyilvánvalóan nem lehet végignyomni egy teljes második részt, mert semmi értelme. Mivel a pincében már nem hallatszott a szirénázás, arra jutottunk, a lenti színpadon folytatjuk az előadást. Bár a lenti rész feleannyi nézőre van kiszámolva, mint ahányan fent ültek, de így még mindig jobb, maximum egy kicsit kényelmetlen. Mint egy szúnyogcsődör rohangásztam, kiabálva elmondtam a nézőknek, mi a helyzet, bocsánatot kértem, és elkezdtem lefelé terelgetni mindenkit. Mire a nézők nagy része leért, a riasztó elhallgatott. Huhh, mégiscsak megúsztuk. Az összes nézőt vissza a színházterembe. Sötét, lemegy a zenés Fröccs-intró, nyitnám ki a számat, riasztó újrakezdi. Azt hittem lefordulok a színpadról dühömben. Újra elnézést a nézőktől, amióta itt vagyunk az Ó utcában, a két év alatt soha nem volt még ilyen helyzet, fogalmunk sincs, honnan jöhet a hang, kinek, minek a riasztója, de ahogy magunkat, magyarokat ismerem már százával fogadja a rendőrség az ordítozó, fröcsögő hívásokat. Tehát biztos lesz megoldás. Végül az a megállapodás született, hogy elkezdünk játszani, és ha 15 perc után már senki nem bírja tovább a nézőtéren, levonulunk a pinceklubba. De aztán megtörtént a csoda. Még pár percig szólt a riasztó, aztán elhallgatott és ötpercenként próbálkozott egy erőtlent, de az nem sok vizet zavart. Az előadás lement. A csoda viszont nem a rendőrségnek volt köszönhető.

Az öltözőbe leérve tudtuk meg Balázs sztoriját. Nem játszott aznap, de bejött megnézni a második részt. Amikor megérkezett, már szólt a riasztó, látta, hogy balhé van, úgyhogy se szó, se beszéd akcióba lépett. Az IMPRÓ udvarán kiszaszerolta, hogy a riasztó a háztömb túloldaláról szólhat, úgyhogy irány a párhuzamos utca, a Zichy Jenő. Megtalálta a házat, és találomra felcsöngetett valakihez. Az illető közölte, hogy nem hajlandó beengedni, különben is a fölötte lévő emeleten szól a riasztó, oda úgysem tud bemenni. Balázs nem hagyta magát, csöngetett a feljebbi emeletre. Egy lány vette fel a kaputelefont, aki harmadmagával bérlőként lakott a lakásban. Balázs elhadarta, hogy van túloldalt egy színházunk, és befullad az előadás a riasztó miatt, és hát bemenne megnézni. A lány végül kicsit bizalmatlanul beengedte, Balázs utólagos elmondása szerint már kezdte úgy érezni magát, mintha ő lenne a betörő, aki most visszalopózik a tett helyszínére, hogy elhallgattassa a riasztót, nehogy rájöjjenek hova tört be. Az emeleten kiderült, valami politikusé a lakás, aki persze utolérhetetlen telefonon, tehát semmi remény, hogy lelője a rohadt riasztóját.

Balázs viszont most már elszánta magát, úgyhogy haladt előre, mint Bruce Willis a Földet fenyegető meteor felé az Armageddonban. A lányok adtak létrát meg kalapácsot, Balázs szétbontotta az ajtó fölötti riasztó külső burkolatát. Na, ekkor kezdett rá a riasztó igazán. (Ezt észleltük is a második felvonás első perceiben.) Közben persze a gangon – ahogy ez lenni szokott, igazi magyar szocreál! – szép kis közönség gyűlt össze, és öreg nénikék szurkoltak Balázsnak. Balázs mielőtt a belső háznak is nekiesett volna, véletlenül észrevett a riasztó oldalán egy fehér kapcsolót, megnyomta, és csodák csodája: elhallgatott a riasztó. Egy ideig. Majd újrakezdte. Mivel azért teljesen szétbaszni a riasztót, az rongálás, és pláne egy politikus lakásánál, nem biztos, hogy kifizetődő, Balázs megkérte a lányokat, hogy még egy óráig, amíg tart az előadás, ha újra és újra megszólalna a riasztó, egy partvissal nyúljanak már fel és nyomják meg azt a bizonyos gombot, hogy elhallgasson. A lányok pedig jófejek voltak, és amint az ábra bizonyítja: nyomkodtak a kedvünkért.

Az előadást megcsináltuk, Balázst hátbaveregettük, a politikusokat meg nem kedveltük meg jobban… És nem kívántuk magunkat a környékbeli lakók helyébe, mert este 11-kor, amikor én eljöttem az IMPRÓ-ból még szólt a riasztó. Riasztó!

üdv: Gergő

Ahogy ígértem: itt a szerdai blog folytatása. Ha valaki lemaradt a szerdairól: katt ide. A Társulattal jó két hete elmentünk egy nagyot vacsorázni és a vacsoraasztal mellett játszottunk is. Arra kértem mindenkit, hogy írjon egy többiek számára ismeretlen sztorit az életéből, aztán ki kellett találni, melyik sztori kitől lehet. Most előttetek mind a tizenegy történet (hat szerdán, öt ma), a mai utolsó után pedig a megfejtés. Remélem, bejött a játék!

7. Az egyetem alatt egy házibulin leitattam egy teljes társaságot placebóval. Nem vették észre, hogy mivel gyorsan kifogyott az alkohol, az első rendes koktélok után alkoholmentes koktélokat mértem nekik. Viszont egyre részegebbek lettek és a nagy részegségre hivatkozva összevissza estek egymásnak.

8. Találkoztam Isaurával a Gundelben. Anyukám akkor a portugál nagykövetségen dolgozott, és mint kisgyereket elvitt magával a fogadásra, amit a Magyarországra látogató Isaura tiszteletére rendeztek. Az Isaurát játszó színésznő gyereke pont annyi idős volt, mint én, és egész este az asztalok alatt bújkálva játszottunk.

9. Kábé három éve rajtakaptam egy csajt, amint kilopja a zsebemből a telómat a metrón. Nem hagytam annyiban, és amikor a cinkostárs pasijával leugrottak a metróról, utánuk loholtam és magyarázatot kértem. Követeltem, hogy a csaj mutassa meg a táskáját, megmutatta, de volt náluk másik táska is. (Nyilván ott volt a telefonom.) Meg akartak lógni, erre üldözési jelenetbe kezdtünk a metrón. Le a lépcsőn, én utánuk. Beugrottak egy éppen érkező metróba, én is, erre azonnal kiszálltak, én is visszaugrottam. Kábé 20 percig ment ez még így, már bejártuk a teljes aluljárót, és kezdtünk kifogyni az eszközökből. Végül ők unták meg, odajöttek és azt hazudták, hogy pont most találtak itt egy telefont, és ha azt elfogadom, akkor nem hívnak rám rendőrt, merthogy igazából én vagyok nagyon gyanús!!! Visszaadták a telefonomat, de még hosszas kézszorongatással kellett búcsúznunk, és nekem elhinni, hogy ők ilyet soha, és most sem, és egyáltalán.

10. 9 éves koromban majdnem elütött a villamos. “Tájak, korok, múzeumok” szakkörön voltam, amit a kedvenc tanárnénim vezetett. És hát pont az ő lánya kísért haza, amikor úgy döntöttem, nem megyek el a zebráig, hanem se szó se beszéd, átvágtam az úttesten – és egy robogó villamossal találtam szemben magam. Nagy csöngetés, kétségbeesés, de végül nem lett baj. A ciki az volt, hogy az eset után 1-2 órával a tanárnéni megjelent a lakásunkon és elmondta az esetet a szüleimnek. Ez rémes volt. Utána fél évig tervezgettem, hogy hogyan kérjek bocsánatot az imádott tanárnénitől, aztán egyszer az ebédlőben sorban állás közben megtettem. Kanosszajárás volt.

11. Gimiben elmentem egyszer egy irodalmi táborba az Alföldre, ahol előadásokat hallgattunk egyetemi tanároktól. Egyik nap valamelyik előadás szünetében egy iskolatársammal elugrottunk a kábé 20 percre lévő boltba vásárolni. Visszafelé viszont durván eltévedtünk, órákig bolyongtunk a tanyavilágban, eleinte vicces volt, de egyre durvább lett a helyzet, kutyák vettek minket üldözőbe, helyi gyerekek meg sörösüvegekkel dobáltak. Végül kilyukadtunk egy kocsmánál, ott egy helyi erő elvitt minket a robogóján a polgármester házához. A robogón én már a keréken ültem, és útközben belerepült egy légy a szemembe, úgyhogy miután visszavittek minket a táborba és a tanárnőnk első kétségbeesése elmúlt (mivel akkoriban még nem volt mobil, fogalma sem volt mi történhetett velünk), vitt engem egy szemész barátjához, aki se szó se beszéd kifordította a szemhéjamat, amitől aztán végképp teljesen kikészült a szemem. Kalandunk miatt az aznapi Balassi Bálintról szóló előadás elmaradt. Később bepótoltam az egyetemen.:-)

Eddig a 11 történet. És hogy melyik sztori kié? Íme a megfejtés:

1. Kata
2. Gergő
3. Eszter
4. Bence
5. Levi
6. Barna
7. Laci
8. Balázs
9. Zsuzsi
10. Attila
11. Bori

Múlt héten társulatilag elmentünk végre egy nagyot vacsorázni. Egyrészt, hogy megünnepeljük, hogy sikeresen lebonyolítottuk a Impróhét 2.0-t, másrészt – és ezért írom, hogy végre elmentünk – mert már nagyon kellett, hogy csak barátként legyünk együtt. Hogy végre ne a Társulat szakmai ügyeiről, az IMPRÓ gazdasági kérdéseiről, ne a következő próbáról, a stratégiákról, irányvonalakról, kommunikációról egyeztessünk, hanem beszélgessünk. Csak úgy. Szabadon, kötetlenül, röhögősen. Barátként és nem munkatársként. Persze az utóbbival sincs semmi baj, és nyilván normális, hogy a mindennapok ügymenete beállít egy „szakmai” irányba, de hát mi elvégre barátok (is) vagyunk, és ezt őrizni kell. A vacsorán, magunkhoz hűen, játszottunk is. Arra kértem mindenkit, hogy írjon egy olyan sztorit az életéből, amit feltehetőleg senki nem vág a társulatból – kemény feladat így 20 év ismeretség után -, majd ki kellett találni, hogy melyiket ki írta. A legtöbb találata Zsuzsinak, Lacinak és Balázsnak lett. Most pedig ti találgathattok! Jön 11 sztori –hiszen Eszter, a produkciós vezetőnk is „vallott” -, a szombati blogban, az utolsó sztori után pedig a megfejtés: melyik kié. Jó tippelgetést!

1. Egyszer beszorultam egy benzinkúti vécébe. Az első pánik után elkezdtem kiabálni: SEGÍTSÉG! (Kulcsos megoldás, a vécé az épület háta mögött, tehát senki sem hallotta.) Egy idő után rájöttem, mennyire abszurd, hogy azt üvöltözöm SEGÍTSÉG, és elkezdtem töprengeni, hogy mit szoktak ilyenkor kiabálni, ha nem ezt, de nem jutott eszembe semmi vállalható. “Inkább itt rohadjak meg, de még egyszer ki nem mondom, hogy SEGÍTSÉG!” 20 perc után végül mégiscsak kiszabadítottak és lecsesztek, amiért nem vettem észre hogy golyóstollal, alig láthatóan ki van írva az ajtóra hogy rossz.

2. Egyszer, életemben egyetlenegyszer belementem egy „Itt a piros, hol a piros”-ba. Máig nem tudom mi történhetett velem, 20 másodperc áramszünet. Csak beálltam nézelődni, mint mások, aztán valahogy elkapott a hév, és akkor eszméltem, amikor odalett 5000-rem. Ez még az a narancssárga ötezres volt. Cipőt indultam venni, de hát nem lett cipő a történetből. Azóta sem értem, hogy történhetett. Valószínűleg teljes hipnózisba kerültem.

3. Elkaptam Indiában egy olyan bélfertőzést, amiről itthon, egyszerűen nem tudták megmondani, hogy micsoda. Egy hónapig jött belőlem elől-hátul minden, már úgy volt, hogy kintről, Indiából hozatnak nekem valami gyógyszert, mire végül mégiscsak megállapították, hogy egy bizonyos amőbáról van szó és sikeresen kikezeltek.

4. Életem első diszkózása nagyon rosszul sikerült. Nem engedtek be rövidnadrágban, ezért gatyát cseréltem egy lánnyal. Egész este egy női nadrágban feszengtem, rettenetes volt. Egy német fiú mentette meg az életem, aki kikezdett a társaság egyik lánytagjával, ezért menekülni kellett. De ez a menekülés nekem megváltás volt.

5. Évekig azért nem voltam hajlandó belemenni a Balatonba, mert elvette a kedvemet, amikor egy alkalommal úszás közben egy szardarab libegett el előttem.

6. Egyszer egy biztonsági őr egy abc-ben úgy derítette ki, hogy finom-e a szilva, hogy miközben tapogattam a gyümölcsöket a pultnál, odajött, egy gyors bevezető után lefogott, szabályszerűen beletömött a számba egyet, majd megkérdezte pofátlanul, hogy milyen…

A maradék öt sztori és a megoldások szombaton!

üdv: Gergő

23:22-re nyerte meg a Tavaszi Hadjáratot a Katából, Balázsból és Leventéből álló fekete csapat a vasárnapi nagy Ütközet döntőn! A februári első összecsapásból a narancsok kerültek ki győztesen, a márciusi találkozót a feketék vitték, és bár a döntőt is a narancsok nyerték, nem a győzelmek száma, hanem az összpontszám számít. Így a frissen átadott Ütközet Vándorkupa (amibe mostantól minden sorozat után belegravíroztatjuk a győztesek nevét) jelenleg a feketék öltözőpolcait díszíti.

A mindent eldöntő párbajra egyébként már teljesen őrjöngő, eksztatikus állapotban került sor. A két csapat fej-fej mellett haladt, de a narancsok végül három pont előnyt tudtak szerezni az utolsó játékig, pont annyit, amennyivel összpontszámban le voltak maradva. Az utolsó játékra, a friss állapotban is elég gyilkos Gyorstüzelőre maradt a döntés – hollywoodi forgatókönyvírók sem tudnának jobbat írni. Mindenkinek minden idegszála megfeszült, a Gyorstüzelő tulajdonképpen nyíltszíni kivégzés. A közönségtől ismert, nagy kategóriákat kérek (országok, színek, édességek, autómárkák stb.), majd pergőtűzszerűen össze-vissza mutogatok a játékosokra, és annak kell mondani egy újabb elemet az adott kategóriából, akire rámutatok. Akinek kihagy az agya, vagy olyat mond, ami már előtte elhangzott, kiesik. Először Zsuzsi hullott ki, aztán Levi, majd Barna, maradt két fekete (Balázs és Kata) és egy szál narancs (Ati). Nyilván az a csapat kap pontot, akinek az embere állva marad. Állatok következtek. Balázs bemondta a kispandát, Kata két körrel később a pandát, erre én leállítottam, Kata kiesett. A közönség zúgott, hujjogott. Állítólag a kispanda és a panda két külön állat. Felhergelt vita kezdődött, a drukkerek tapsoltak, ordítottak, a feketék óvtak. Hirtelen mindenki zoológus lett a teremben és tudni vélte, hogy a kispanda nem panda, de ha a kispanda panda, akkor a „sima” panda nagypanda, és így tovább. Bence, mint kíméletlen és megfellebbezhetetlen bíró döntött: Kata kiesett, és kész, a pandák meg majd utólag perelnek. A döntés Attilára és Balázsra maradt. Nem irigyeltem őket. Ilyenkor szerintem másodpercenként ezerkétszáz agysejte sülhet ki az embernek. Balázs nem is nézett senkire. Meredten bámulta a padlót, és görcsösen markolászta a térdét. Fiúnevek.

Balázs:Gergő. Ati:Ádám. Balázs:Bálint. Ati:Péter. Balázs:István. Ati:Ö…Bálint. VÉGEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!! VÉGEEEEEEEEE! 23:22 A FEKETÉKNEK!!!! EGY BÁLINTON MÚLT, EGYETLENEGY BÁLINTON! – ordítottam magamból kikelve. (Valószínűleg Ati leendő fiát nem Bálintnak fogják hívni.)

A tombolás közepette pedig a színpad is megkapta a magáét. Meglepetésként behűtöttem egy pezsgőt, amit a kupa mellé feladtam a színpadra. Arra számítottam, hogy a győztesek örömittasan felmutatják, aztán szépen megisszuk az öltözőben. Levi azonban a közönség őrjöngése közben nekiesett, és kinyitotta. A pezsgő pukkant, de hál’Istennek nem jött ki egy csepp sem. Hál’Istennek? Levi Katára nézett, aki az IMPRÓ gondnoka és épségének rettegett őrzője, Kata azonban már túl volt az önkontroll holtpontján. „Jaj, ne már! Gyerünk!”- bíztatta Levit. (Utólag Kata bevallotta, hogy egy ezredmásodperc alatt végigfutott benne, hogy mi fog következni, de már tényleg túl volt mindenen. Úgy érezte, leszarja, tudni kell élni, buli van, megcsináltuk az Impróhetet, győztek a feketék, hadd szóljon.) És tényleg szólt. Levi a palack felét szétspriccelte a színpadszőnyegen. Laci szintetizátora, laptopja és az első sorban ülő nézők épphogy megúszták.

Mire csillapodott az örömmámor, a pezsgő is erjedni kezdett a szőnyegen, úgyhogy mikor egy óra múlva visszamentem összeszedegetni a közönség szavazólapjait, hát már beállt a penetra bűz, ami azóta sem múlik. Úgyhogy a hét feladata valamilyen csodaszerrel felsikálni a szőnyeget, de Kata legalább bizakodó és azt mondja: megérte.

Ami az egónkat illeti: kivételesen megúsztuk sértődések, összeveszések nélkül, de már az öltözőben az első korty pezsgőnél megindultak az átigazolások, játékoscsere-feltételek és alkuk, úgyhogy jön májusban az idei utolsó, nagy évzáró Ütközet, ami már előmérkőzés lehet az Őszi Hadjáratra felálló új csapatoknak. Egy biztos: májusra a színpad újra ragyogni fog, pláne, ha megírjátok, van-e valami jól bevált tisztítószeretek…

üdv: Gergő