Tény: az impró Magyarországon egyre népszerűbb. Még nem trendi, de a tendencia biztató – egyre többen nézik (hál’ istennek, hisz e nélkül nem tudnánk saját helyet működtetni), és egyre többen művelik.

Most az imprózásról, mint „intellektuális kielégülés”-ről, „mentális jakuzzi”-ról, „kommunikációs turbó”-ról, „önbizalom-növelő kiteljesedés”-ről – szeretnék írni. Arról, amit bárki megélhet, kipróbálhat, működtethet. (A jelzők egykori workshop-résztvevőktől vannak).
Sokszor hallottuk már, hogy „… én még nem vagyok olyan bátor, hogy elmenjek hozzátok…”, meg, „…ááá én ezt nem tudnám…”. Ilyenkor mindig hosszan magyarázom, hogy azok is ezt mondták, akik végül eljöttek és rájöttek, hogy „mégiscsak tudják”. De mégis 22-es csapdája: ha belevág, csak akkor látja, hogy megy, viszont csak akkor vág bele, ha elhiszi, hogy menni fog. Marad a fejesugrás.

Ok, én nem vezetnék holnap repülőt, vagy nem énekelnék az Arénában egy koncerten – az elsőhöz nincs meg a képesítésem, a másodikhoz nincs meg a képességem.
Az impró azért kicsit más. (Amellett, hogy mindig más). A mindenkiben meglévő dolgokat működteti: ahogy és amikről beszélgetünk, amiket láttunk a világból, amiről van véleményünk, azt hogy mindenről eszünkbe jut valami, és hogy (ha nagyon akarunk) képesek vagyunk figyelni a másikra. Beindul a tudatalatti és a tudatfeletti – és megvan a hatalmunk, hogy a dolgokat olyan összefüggésekbe hozzuk, amilyenbe csak akarjuk. Mivel ez óhatatlanul humoros, a nevetés pedig felold, egyre bátrabbak leszünk, egyre jobban beindul a fantáziánk, a személyiségünk – illetve az, amit sokan flow-nak neveznek.

Mi ehhez a keretet adjuk: játékok formájában. Olyan játékokat, amik előhozzák a spontaneitást, megnyitják a csapokat. Egy idő után meg a csapok nyitják meg egymást. (Ezt most befejezem, mielőtt misztikus magasságokba emelkednék, vagy teljes képzavarba érkeznék.)

Hamar eljutunk arra a szintre, hogy mások ötletei inspirálnak, hogy azt élvezzük: a saját ötleteink hogyan kapcsolódnak. Innen már csak egy lépés, a „milyen szellemes mindenki” visszajelzés, ami szintén sokszor elhangzott már workshopokon.

Az impró mindenkié. Azzal főz, ami van. “Lehetőséget ad a “Titkos” vágyak kiélésére: Vajon milyen érzés lehet az, amikor…?” – ahogy egy résztvevő írta. Lehetőséget ad, hogy feloldódjunk saját magunkban és másokban. És nem kell sokáig továbbmenni ezen a fonalon, hogy lássuk, mire is jó tulajdonképpen az impró.
Biztosan bátorság kell hozzá, viszont van „csoki”, jutalom: ez kifejezetten élvezetes dolog.

Legutóbb, 2 nap után, ez is elhangzott: „Most már látom, amit csináltok, azt bárki tudja csinálni, itt ugyanolyan jó és szellemes volt mindenki, mint ti a színpadon”. Nos, ennek a visszajelzésnek valószínűleg örülnöm kell. És örülök is.