Kelt: 2014. november 26th, szerda Szerző: Momentán Társulat Kategória: Blog Cimkék: ,.

Ketten. Egy improvizált előadás. Egy férfi és egy nő. 50 perc megszakítás nélkül egymással szemben. Ennek apropóján születnek szubjektív eszmefuttatások férfiról, nőről,
(meg ami mögötte van) teljesen kaotikusan, csak úgy, asszociatív módon by NTK.

NEVETSÉGES

November van. Sokak szerint az év legkilátástalanabb hónapja. Mindenki morcosan mászkál és szidja az időjárást. Már kabátot kell venni, de a forralt borhoz még meleg van… hervasztó. Ahogyan a novembert illik fancsali képpel átvészelni, valahogy a nagy szerelmekről is az a kép él bennünk: akkor igazi, ha fáj. A novemberi ketten előadásokban mégis elkerült minket a szívszaggató dráma. A konfliktust átitatta a huncut derű, ami ráadásul jó érzéssel töltött el. Párkapcsolati közelharc szívszakadás nélkül? Ez igazán zavarba ejtő. Úgy tűnik ez nem csak nekem ütött szöget a fejemben, mert egy nézőtől még aznap este kaptunk egy levelet, amiből kiemelnék egy kulcs mondatot: “…A humor óriási szerepére világítottatok rá! A kapcsolat elején ez még magától működik! Aztán… Hmm… Nem tudom hova lesz…”

A kapcsolatba beköszönt a november. Kilátástalan, se nem meleg se nem hideg… hervasztó. Nincsen benne semmi vicces. Ráadásul egy komolyan vehető ember, ha szeret, akkor nem viccelődik, hanem lángol, szenved, kaparja a falat, és közben borzasztóan odavan. Legalább is, a mellékelt ábrák ezt mutatják. Ki látott már a problémáikról beszélő szerelmeseket rihegni – röhögni!? Ez nonszensz.
Minden normális filmben ahol kapcsolati vészhelyzet van, a főhős rágó izmának feszülése jól mutatja, mekkora súly nehezedik rá, és negyedóránként törik szilánkokra a szív, hogy végül kiderüljön, az egész rohadt helyzetnek nincs is megoldása ezért bele kell pusztulni kitárt karokkal, némán, a pokol tornácán.
Én őszintén rajongok az ilyen típusú filmekért. (tényleg!) Mindig azt érzem, hát igen. Ez valami! Ők valóban élnek és megélnek mindent! De ahogy öregszem be kell látnom, hogy ez csak a filmekben működik, a valóságban nem fenntartható a rendszer. Ha az ember non-stop „kivan” akkor nem marad életben. Hát nem jobb egy cinkostárssal összenevetni? Miért ne engedhetnénk meg magunknak, hogy kiröhögjük a problémákat? Még inkább, miért nem tudunk magunkon nevetni? (jó… értem én… ez már level 2 de érdemes gyakorolni. Én azt szoktam magamnak mondogatni, hogy a bírálat csak az egómat bántja, ha jobban belegondolok, tényleg nevetséges vagyok. Tízből négyszer bejön… :D ) Az alapvető kérdés: Miért csinálunk a bosszúságokból is drámát? Egy okos nőtől hallottam: „ha képes vagy a nyomorúságodon nevetni, az fogja megmenteni az életed” én tovább fejlesztettem: „ha képes vagy nyomorúságos helyzetekben nevetni, az élhetővé (urambocsá boldoggá) teszi az életed.” Nem akarok savanyú uborka lenni. Ezért ha kell, tudatosan építek az életembe nevetésre okot adó dolgokat. Férjurammal mikor költözködtünk bevezettünk egy szabályt. Minden órában meg kellett ölelni egymást. Ha valaki elkiáltotta magát „ölelééééés”, akkor mindent el kellett dobni (dobozt, ecsetet, félkész szekrényt) és szaladni. Általában akkor jött az óbégatás, amikor épp a plafonon voltam, mert „nem fér be az a rohadt ágy a karfa miatt pedig ezerszer lemértem…” de a szabály az szabály… menni kellett, egymásnak ütközni, és röhögni a karambolon. És hogy hogy nem, utána simán becsúszott az a dög a helyére… tanulság: néha talán nem kell véresen komolyan venni a dolgokat. Mert tragédia és gond nem ugyanaz. Meg kell tanulnunk különbséget tenni. És megengedni magunknak, hogy a gondokat kinevessük. Szokás kérdése. Mint a november. Tulajdonképpen akár vicces is lehetne. Ha észrevennénk a buszmegállóban egymás mellett álló két figurát. Az egyiken hótaposó a másikon miniszoknya. Senki sem tudja mit kéne felvenni… se hideg, se meleg… bosszantó vagy vicces? Nézőpont kérdése. Aki igazán király, az akkor is viccesnek látja, ha épp ő a miniszoknyás és befagy a micsodája.

És ha már itt tartunk…
A nevetés állítólag ragadós, szóval hajrá!
https://www.youtube.com/watch?v=tKv2HRSxH0g

Szólj hozzá!






*


Design & stratégia: www.cyberdurer.hu