Kelt: 2017. március 1st, szerda Szerző: Momentán Társulat Kategória: Blog Cimkék: , , ,.

Felemelő, csodálatos, közösségi, lelkes, nyitott és katartikus. Ezeket a jelzőket használták junior tagjaink, amikor a Varsói Impró Fesztiválon (WIFe) szerzett élményeikről kérdeztük őket. Montvai Saci, Kovács Kata és Penke Bence négy napot töltöttek a lengyel fővárosban és amellett, hogy a Momentánt képviselték, rengeteg újdonságot tanultak, amit haza is hoztak magukkal.

Bevették és teleimprózták Varsót, és bár először rendezték meg az angol nyelvű fesztivált a lengyel imprósok, olyan csodálatos élményekkel tértek haza a juniorjaink, amelyet még sokáig hordoznak magukban. A legmeglepőbb az volt, hogy a lengyelek nagyon szeretik a magyarokat, sokan ismernek magyar kifejezéseket, sőt remekül halandzsáznak magyarul. A Klub Komediowy falai között nem társulatok, hanem improvizatőrökből alakult formációk játszanak, mind együtt, egy helyszínen, mint egy család. Ennek a közösségnek lehetett része néhány napra a Momentán is.

„Úgy éreztük magunkat, mintha sztárok lennénk. A lengyelek nagyon kedvesek voltak, és szerették, amit a színpadon csináltunk” – mesél az élményeiről Montvai Saci. „Napközben tréningeken vettünk részt, este pedig előadásokat néztünk. Rengeteg lengyel formációt láttunk, és szombaton este mi is felléptünk közösen a lengyelekkel. Szlovén, holland és amerikai imprósok is jelen voltak, izgalmas volt látni, hogy bár közös alapjaink vannak, mégis mennyire máshogy használjuk az egyes formákat.”

Kovács Kata hozzátette: „Hihetetlen élmény volt ennek az egésznek a részévé válni. A varsói energia beszippantott. Annyira egyben volt a közönség a játszókkal, hogy meghatódtam, és sírtam, amikor állva tapsoltak nekünk az előadásunk után. Kihívás volt angolul játszani, de olyan elfogadó volt a közeg, hogy egyáltalán nem kellett félni attól, hogy esetleg hibázunk. Az egész úgy rángatott ki a komfortzónámból, hogy közben élveztem. A Momentán színpadára is szeretnék behozni ebből az energiából még többet.”

„Vásároltam Varsóban egy focimezt, a helyi csapat mezét, és azóta is abban vagyok” – mondja nevetve Penke Bence. „A város pezseg az imprótól, élénk, élő hely kedves, tehetséges emberekkel. A workshopokon nagyon fontos emberi és szakmai kapcsolatokat is kötöttünk. Remélem, hogy az együttműködésnek itt nem lesz vége, hanem esetleg mi is el tudjuk őket hívni az Impróba.”

A Momentán Társulat folyamatosan részt vesz nemzetközi improvizációs eseményeken, tavaly például Molnár Levente töltött néhány napot Barcelonában, erről ITT írtunk, nyáron pedig Várady Zsuzsi és Molnár Levente Chicagóban töltöttek el öt hetet egy imprókurzuson. Ezenkívül Levente fellép majd a júniusi athéni improvizációs fesztiválon, a Mount Olymprov-n is.

Szólj hozzá!






*


Design & stratégia: www.cyberdurer.hu